Szórakozás

Cooky szerint gyáva az a férfi, aki nincs bent a szülésnél

Több mint egy hete, hogy megszületett a rádiós és 21 éves párja közös gyermeke, Kevin. A kicsiről már családi fotót is láthattak a rajongók, Cooky pedig azóta is áradozik az apaságról és a szülésről is. Számára ugyanis az utóbbi nagyon szép emlék, amit semmi pénzért nem hagyott volna ki.

Itt az első fotó Cookyék babájáról
Már hazamehetett a kórházból a kedden született kicsi és az anyukája.

Végig Debi mellett voltam, de a köldökzsinórt nem én vágtam el. Fájt volna a picinek, így inkább lemondtam erről. Ha még egyszer kellene dönteni erről, most is így döntenék. Haragudtam volna, ha nem vagyok a szülőszobában, sőt, egész életemben bántam volna. Gyáva dolog nem ott lenni a pároddal. A férfiak általában félnek bemenni, pedig mindenkinek azt tudom tanácsolni, hogy vegyen részt ebben. Gyönyörű pillanat volt látni, ahogy Kevin világra jön. Végig fogtam Debi kezét, törölgettem a homlokát

– mesélte a hot!-nak Cooky, aki arról is beszélt, milyen gördülékenyen megy számukra a kicsi gondozása.

Ha sír a baba, rögtön tudjuk, mi lehet a baj. Kézbe vesszük, ha kell, tisztába tesszük vagy megetetjük. Szó sem lehet pánikról, ezt már az elején elmondtam. Maximálisan kiveszem a részem a gyereknevelésből. Pelenkát cserélek, segítek, bármiről is legyen szó.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik