Szórakozás

Márciusban kezdik meg Paudits Béla gyógykezelését

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Paudits Béla végül megkapta 1993-ban elnyert Jászai Mari-díja után élete végéig járó anyagi támogatást, így márciustól 121 ezer forinttal egészítik ki 70 ezer forintos nyugdíját.

Paudits Béla megkapta az élete végéig járó anyagi támogatást
Márciustól már közel háromszor annyi pénzből gazdálkodhat, mint eddig.

A színész még ugyanebben a hónapban el is kezdi injekciós gyógykezelését, amely véget vethet évek óta tartó fájdalmainak, tudta meg a Blikk.

A napokban befekszem. A hasamba kapok injekciókat. Biztos marhára fáj majd, de állítólag kiöli az idegeket, amelyek a fájdalomért felelősek. Egy napot bent tartanak megfigyelésen, aztán mehetek haza

– nyilatkozta Paudits, aki azt is elárulta a lapnak, hogy leírhatatlanul boldog volt, mikor megtudta, hogy a minisztériumban helyt adtak kérelmének:

Életem végéig jár az emelt művészi járadék, az elsőt március 10-én kapom, pontosan 121 ezer 125 forintot. Ez egy nagyon jó hónap! Talán a fájdalmaimra is lesz megoldás, és a juttatást is megkaptam. Márciustól új élet kezdődhet.

(Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik