Szórakozás

Halottnak tettette magát Schobert Norbi

A #Bochkor vasárnapi adásának felvételén téma volt az a férfi, aki halottnak nyilváníttatta magát, hogy ne kelljen kifizetnie tartozásait. Schobert Norbi ennek kapcsán mesélte el, hogy egyszer már ő is halottnak tettette magát, hogy testi épségét megóvja.

A fitneszguruval 14 évvel ezelőtt a történt az eset, amikor Olaszországba ment síelni a barátaival. A gond csak az volt, hogy nem tudott síelni, és egy másik sportágat választott, amihez szintén nem értett.

Azt gondoltam, hogy mivel tudok wakeboardozni, a síelés helyett inkább snowboardozni fogok. A két sport nem ugyanaz, mert máshova kell a súlyt helyezni. Amikor felálltam a fekete pályára, hátradőltem a félelemtől és elkezdtem egyre gyorsabban siklani. Előre kellett volna dőlni, hogy tudjam irányítani, de nem tudtam. Amikor már mentem vagy nyolcvannal, tudtam, hogy át fogok ölelni a pálya mellett egy kéményt, nagyon durva lesz a dolog. Erre fogtam, és eldobtam magam. Levágtam az éket, csúsztam hanyatt a földön, éreztem, hogy nagyon gyorsan megyek. Láttam, hogy a pálya szélén boldogan beszélgetnek és kávéznak az olaszok. Becsúsztam a lábuk közé, elrepültek a kávék mindenhova. Éreztem, hogy nagyon dühösek, úgyhogy feküdtem üveges szemmel, halottnak tetettem magam. Megvártam, amíg elrohantak segítségért és gyorsan elmenekültem a helyszínről

– mondta Bochkor Gábornak az ATV-s műsor felvételén Schobert Norbi.

(Kiemelt kép: TV2)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik