Szórakozás

Jaksity Kata: A lányom nem emlékszik arra, hogy az apukája velünk élt

Jaksity Kata (jaksity kata, )
Jaksity Kata (jaksity kata, )

A tévés másfél évvel ezelőtt vetett véget 22 éves házasságának, amit nagyon nehezen zárt le. Jaksity Katát az is megviselte, hogy három gyerekével el kellett hagynia az otthonát és albérletbe kellett költözniük, de lassan rendeződik a helyzet. Vett egy telket, ahová a szüleivel együtt költözik majd.

Kétgenerációs ház lesz, hogy a szüleim is hozzánk költözhessenek. Nehéz volt meggyőzni őket, de mivel idősödnek, és az édesanyám egy rosszul sikerült műtét miatt nehezen hagyja el a lakást, hosszú távon ez látszik a legjobb döntésnek. Az új ház erőt ad

– árulta el a Story magazinnak Jaksity, aki elmondta Beni fia nehezen dolgozza fel a válást, de Ábel már elfogadta a helyzetet, három és fél éves kislánya, Jázmin pedig fel sem fogja a dolgot.

Nem érti, miért nem alszik velünk a volt férjem, hiszen annyit van nálunk… Nem emlékszik arra, hogy az apukája velünk élt. Így neki talán könnyebb is ezt az új helyzetet elfogadnia, de mindamellett szomorú is.

Jaksity Kata 22 év után szakított férjével
AZ egykori híradós három gyerekével maradhat magára.

Az egykori híradós érzi, milyen nehéz dolog egyedülálló anyának lenni, de megszokta már, hogy a férfias feladatok is ráhárulhatnak. A randizáson pedig egyelőre nem gondolkodik.

Tudok például csapot javítani, villanykörtét cserélni, bár szívesen meghagynám ezeket a feladatokat egy társnak. Én hiszem, hogy akinek jönnie kell, jönni fog.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik