Szórakozás

Fuldoklott a kórházban Sebestyén Balázs

Újra munkába állt Sebestyén Balázs, aki rohamosan gyógyul, és laparoszkópos vakbélműtétje után pár nappal, a tervezetthez képest később, csütörtök reggel már a Rádió1 stúdiójából köszöntötte a hallgatókat.

Ma reggel már műsort vezettem a rádióban, szombaton pedig már forgatok. Teli vagyok energiával, eszembe se jutott, hogy bármit is lemondjak, vagy toljak. A hallgatókat sem szerettem volna sokáig várakoztatni, és a forgatási dátumok is fixek, ráadásul semmilyen végszükség nincs, gond nélkül tudok dolgozni

– mondta a Borsnak Sebestyén, aki a visszatérése utáni első adásban részleteket is elárult a műtét körüli időszakról.

A Fal
Kiderült, mikor tér vissza A Fal az RTL Klubra
Napi műsorként lesz képernyőn A Fal című gameshow az RTL Klubon a következő hónaptól.

Nem mondták, hogy az operáció után várható egy nagyon erős, felfelé sugárzó mellkasi fájdalom, ami kimegy a hátba, és vasárnap hajnalban arra ébredtem, meg fogok fulladni, mert levegőt sem tudtam venni a fájdalomtól. Nem vagyok hipochonder, de bes**rtam. Embóliás rohamra gyanakodtam, bár akkor csak az járt a fejemben, hogy elérek-e a nővérhívó gombig. Szerencsére, eszembe jutott, hogy a csuklómon is van egy jelző. Amikor az ápolónő bejött, már úgy hörögtem, mint a Terminátor. Tíz másodperc alatt ott voltak a szobámban az orvosok, és vadul kopogtatták a hátamat. Láttam rajtuk, hogy ők is megijedtek, de rendbe hoztak

– idézte fel a rádiós a Balázsék című műsorban.

(Kiemelt kép: RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik