Szórakozás

„Hazajön, eszik, bezuhan az ágyba, a rendrakást meg észre sem veszi”

Mindenki máshogyan fejezi ki, hogyan szeret valakit, és egyáltalán nem biztos, hogy amilyen módon kimutatjuk, az a célszemélynek is megfelelő, veszi a lapot és szeretve érzi magát. A legtöbb párkapcsolati konfliktus a kommunikációból adódik, sok-sok pár elbeszél egymás mellett, és nemcsak a vitákban, hanem a szeretetük, törődésük kifejezésében is. És igen, ez tényleg hatással van a szexuális életre.

Számos háztartásban megtörténik, hogy a nő pusztán a férfi kedvéért rendbe rakja a lakást, főz egy finom vacsorát, várja haza a szerelmét. Ezzel szeretné kifejezni, hogy fontos neki, hogy törődik vele, gondoskodik róla, szereti. A férfi hazaesik fáradtan, belapátolja három másodperc alatt a vacsorát, észre se veszi a rendet a lakásban, majd bezuhan az ágyba sorozatot nézni. A nő kiakad, úgy érzi, semmibe veszik, a férfi kiakad, úgy érzi, a feleségét jobban érdekli a mosogatás mint ő.

Ilyenkor tulajdonképpen elbeszélnek egymás mellett, a férfinek elképzelhető, hogy inkább arra lenne igénye, hogy a nő hozzá bújva nézze vele a sorozatot, néha megpuszilja, simogassa őt, nem pedig arra, hogy csillogjon-villogjon a lakás. Elképzelhető, hogy a nőnek elég lenne az is, ha néha megjegyezné a férfi, köszöni a szép rendet, köszöni a vacsorát, ami igen finom volt, ezzel is jelezve, hogy értékeli a nő törődését.

Közös nevező

Értelemszerűen a két ember igényét valahogyan közelíteni kellene, és beszélgetni arról, kinek, mit jelent pontosan a törődés, a gondoskodás, az együtt töltött minőségi idő. Ennek tisztázásával máris közelebb kerültek ahhoz, hogy boldogabb életet élhessenek együtt, és itt jön képbe a szeretet öt nyelve, az elismerő szavak, a már említett minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek és a testi érintés. A szeretet öt nyelvéről internetes oldalakon, előadásokon hallani, de hogy miért is fontos például párterápiában, szexterápiában, arról kevésszer van szó. Pedig logikus: ha valaki nem érzi magát a kapcsolatban fontosnak, ha nem éreztetik vele, hogy elismerik mint nőt, mint anyát, mint feleséget – természetesen ez behelyettesítendő férfivel, apával, férjjel, társsal -, akkor nem igazán akar majd csettintésre pornósokat megszégyenítő módon a hálószobába vonulni.

A fenti példából kiindulva: amikor a férfi bevonul filmet nézni, akkor a nő elkezd pakolni, mosogatni, magában puffog, amiért már megint rámarad minden munka, és még dicséretet sem kap. Majd tusol, bebújik az ágyba a férfi mellé, akinek jólesne elalvás előtt a nő teste, a szerelmeskedés. A nő ilyen állapotában biztos, hogy elutasítja a közeledést, inkább nyomkodja majd a Facebookot vagy “fájni fog a feje”.

Facebook helyett beszélgetés?

Mindez nem történik meg, ha a férfi egy szál virágot visz haza csak úgy, ha dicséri a nőt, ha nem elvárás részéről, hogy a nő minden este vacsorával várja, makulátlan tiszta lakásban. Ha megköszöni a szerelemből készült vacsorát, hogy felajánlja, hogy segít elmosogatni, hogy kézen fogja a nőt és beviszi a hálószobába, csak hogy beszélgessen vele az ágyban fekve, kinek milyen napja volt. A kettő között az a különbség, hogy az utóbbi verzióban ott van a szeretet öt nyelve: a dicséret, az egymásra fordított idő, a szívességek, ajándékozás és a testi érintés. És ennek nem is kell forgatókönyvszerűen minden este megtörténnie.

A szeretet kifejezése csak akkor ér célt, ha nem amiatt tesszük, hogy manipuláljuk egymást, ha az elismerés a cél, ha szívességet azért teszünk egymásnak, mert jólesik, és nem azért, hogy a másikat akkor használjuk kedvünkre amikor akarjuk és kvázi lekötelezetté tegyük. Ha nem csak azért simogatjuk a másikat, mert szexet akarunk. 

A hétköznap esték máris tartalommal telhetnek meg, és ahelyett, hogy minden családtag ül valahol a lakásban, nyomkodja a telefonját, laptopját, bámul valamit a tévében, érdemben foglalkoznak egymással. Ez nem jelenti azt, hogy bárkinek le kellene mondania A híd negyedik évadának premierjéről, inkább arról van szó, hogy az időt átcsoportosítva hosszú távon tehetünk azért, hogy fenntartsuk a harmonikus és boldog párkapcsolatot. Ahogyan a párkapcsolat legelején tettük, amikor még őszintén érdekelt, melyik nem-aranyos kolléga szólt be a társunknak, vagy hogy a főnök éppen milyen elvárással állt elő, hogy mit ebédelt a másik aznap.

Ezek a figyelmességek, a közös időtöltés nem mindenkinek megy ösztönösen. Egyrészt azért, mert nem ezt a példát hozták otthonról, vagy mert inkább magukkal foglalkoznak egy-egy fárasztó nap után és energiájuk sincs a partnerre. Emiatt pedig nem szabad felhánytorgatni a társnak, mit várnánk el tőle, ám a passzív, beletörődő hozzáállás sem segít. A megoldás az, ha beszélgetést kezdeményezünk, azzal a kérdéssel nyitva, hogy miből érzed, amikor távol vagyunk egymástól a mindennapokban, hogy szeretlek, hogy fontos vagy nekem. Érzed ezt? A válasz lehet, hogy nem esik majd jól, de inkább tanuljunk abból, és változtassunk a viselkedésen. Aki nem tud dicsérni, és soha egy jó szó nem esik ki a száján, annak meg kell tanulnia ezt: ha nyitott rá a pár, akkor vezessék be a dicsérőfüzetet, és legyen a hűtőre akasztva, amibe minden nap odaírnak valami kedveset a másikról. Ehhez segítség lehet, ha feltesszük magunkban a kérdést: mire vagyunk büszkék a párunkban? Mik azok a tulajdonságai, amik miatt felnézünk rá? Ezzel máris tettünk a párkapcsolatunk javításáért.

A szexuális gond egy pár életében valójában csak tünet, annak a tünete, hogy valahol, valami félrecsúszott a kapcsolatban. Lehet, hogy elbeszéltek egymás mellett, hogy nem megfelelően fejezték ki egymásnak, mennyire fontos a másik, vagy mert rátelepedett az egyik a másikra. A viselkedésen akár már ma is lehet változtatni, apró gesztusokkal, figyelmességekkel ismét közel kerülhetünk a választott partnerhez.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik