Szórakozás

Kim Kardashianék 45 millióért vettek plüssmackót a gyereknek

Biztosan jó dolga lesz Kim Kardashian és Kanye West hamarosan megszülető gyermekének, akit béranya hoz a világra, legalábbis, ami az anyagiakat illeti. Még meg sem született, de szülei már többszáz millió forintot költöttek el gyerekjátékokra és babafelszerelésre.

Swarowski-kristállyal kirakott hintaló, Louis Vuitton plüsspackó, Dolce&Gabbana gyerekruhák összesen 100.000 dollár (27 millió forint) értékben, csak néhány dolog a pici holmijai közül. Még Kanye West, akinek szinte végtelen a vagyona is úgy gondolja, hogy kicsit sok lesz már a shoppingolásból.

A lánygyermek egyébként már bármelyik percben megszülethet, izgatottan várják az érkezését. Nagyon idegesek voltak amiatt, hogy találnak-e megfelelő béranyát, mire végre sikerült. Neki összesen 33 ezer dollárt, kb. 10 millió forintot fizettek, tehát kevesebb, mint negyedét annak, mint amit a gyermek egyetlen játéka ér.

Kiemelt kép: Getty Images / Pierre Suu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik