Szórakozás

Ömlik az adomány a kínai „jégfiú” iskolájának

Internetsztár lett az átfagyva érkezett kisfiúból.

Nemcsak Kínát, az egész világot bejárta annak a kínai kisfiúnak a fotója, aki 4,5 kilométert gyalogolva, szó szerint jeges fejjel érkezett meg az iskolába.

Mint azt megírtuk, az internetezők gyűjtést szerveztek a fiúnak, hogy valamelyest javíthassanak az életkörülményein; a legfrissebb hírek szerint a Jünnan tartományban élő hátrányos helyzetű fiatalokat támogató alapítványhoz azóta

2,7 millió jüan, azaz közel 110 millió forintnyi összeg érkezett.

A horribilis pénzből remélhetőleg rengeteg helyi gyermeknek tudnak majd segíteni, amire igen nagy szükség is van, tekintve, hogy a kisfiú (akit, mint kiderült, Wang Fumannak hívnak) iskolájában például a legzordabb téli időben sem volt fűtés. Ez az intézmény már kapott is a támogatásból.

A nyolcéves fiú a nővérével és beteg nagymamájával él, időközben a vendégmunkásként dolgozó édesapja is hazaköltözött, mert a hírek nyomán állást ajánlottak neki egy helyi építkezésen.

Wang – aki rendkívül jó tanuló, és rendőr szeretne lenni – azóta internetsztár lett, története a lentebb látható képhez hasonló alkotásokat is ihletett.

Közzétette: CCTV – 2018. január 10.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik