31 éves vagyok, két éve vagyunk együtt a pasimmal. Nem tudom, hogyan történt meg, de unatkozom, unom, hogy kiszámíthatók a válaszai, mindig ugyanúgy nyúl hozzám, tudom, mit fog mondani, mielőtt megtenné. Ahogyan alszunk, az is mindig ugyanolyan, a szexről nem is beszélve, mintha forgatókönyv szerűen ugyanaz ismétlődne. Mintha megrekedtünk volna valahol, ahonnan nincs kiút. Nem randizunk, sehova nem megyünk, minden esténk hasonlóan telik.
Ha valamit szeretnék, vagy jelzem neki, hogy ez nekem nem jó, úgy érzem, hogy hárít. Nincs kedve sehova se menni, neki jó otthon lenni és fogni egymás kezét a kanapén ülve. Unalmas a pasim, mit tehetnék, hogy ez megváltozzon?
Mit lehet tenni?
Viola nevű olvasónk írt nekünk párkapcsolati problémájáról, a sorok közt a megszokás jellegzetes tüneteit láthatjuk. Ha egy kapcsolat elért ahhoz a szinthez, hogy a másik mellett biztonságban érezzük magunkat, ha már tudjuk, mikor van ránk szüksége a másiknak, hogy kiszámíthatóvá vának a hétköznapok, akkor felütheti a fejét az unalom. Az érzelmi-testi-gazdasági biztonságnak mondhatni ez az ára, ha nem figyelünk oda egymásra. Ez az a helyzet, amikor már egyik fél sem foglalkozik azzal, hogy a másiknak örömet szerezzen, és csak élik a mindennapjaikat, egymás mellett. Nem együtt, és ez a fő probléma.
Ahhoz, hogy megmaradjon a kapcsolat minősége, és ne laposodjon el, szükség van odafigyelésre. Ha az egyik félnek valami nem jó, fontos, hogy a másik megértse, és közösen döntsenek a változtatás igényéről. A randizásokat semmiképpen ne hagyjuk el, akkor se, ha már régóta úgy érezzük, megkaptuk a másikat. Egyrészt ebben sosem lehet teljesen biztosak, másrészt minél több élethelyzetben, szituációban látjuk egymást, annál inkább teszünk azért, hogy megmaradjon a kapcsolat intimitása, a másik számára kiismerhetetlenek leszünk és nem unjuk magunkat egymás mellett.
Ezt kikerülve, célszerű a mobiltelefonokat otthon hagyni, és rávezetni magunkat arra, hogy egymással foglalkozzunk. Ha a randizások nehezen indulnak be újra, akkor közös hobbi, sportolás vagy közös társasjátékozás esténként is megfelelő ahhoz, hogy ismét egymásra találjunk. Vannak párterapeuták, akik úgy vélik, ha unatkozunk a másik mellett, az rólunk árulkodik, és valójában saját magunkkal vagyunk elégedetlenek.
Érdemes megvizsgálni, ennek lehet-e igazságalapja, esetleg a munkánkkal, a barátainkkal az élethelyzetünkkel, a saját testünkkel, életcéljainkkal milyen mértékben vagyunk elégedettek. Az új dolgok kipróbálása, az újdonságokra való nyitottság olyan tulajdonság, amit nem szabad kiiktatni az életünkből, csak mert megszoktuk a jót. Ez segít hozzá ahhoz, hogy jobban megismerjük saját magunkat is, mi az, amit szeretünk, hol vannak a saját határaink.
Ha ezek az apró változtatások nem segítenek abban, hogy érzelmileg, intellektusban és szexuálisan is fenntartsuk a kötődést, akkor nem biztos, hogy a jó párkapcsolatban vagyunk. Az alapvető különbségek már a kapcsolat elején látszódnak, ha valaki hárítással oldja meg a problémákat, és igyekszik megúszni azokat, nem biztos, hogy olyasvalaki, aki nyitott a változásra, az újdonságokra. Ha pedig csak azért tenné, hogy a partnerét ne veszítse el, és ő maga abban nem leli örömét, de nem mondja, szintén nem a hosszú távon működőképes, kiegyensúlyozott és harmonikus párkapcsolat fő ismérve. Ezek óriási problémákat is generálhatnak a két ember közt.
Ha idejében felismerjük a saját korlátainkat és tudjuk, mire van igényünk, mit várhatunk a másiktól, akkor azt is el tudjuk dönteni, hogy hosszú távon képesek vagyunk-e ezzel együtt élni. Nem késő továbblépni és más partnert keresni, ha a jelenlegivel nem tudjuk megbeszélni és megoldani a gondokat.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Thinkstock
