Szórakozás

Jáksó László: Nem csajoztam soha életemben

Jáksó László hétfőn este Kadarkai Endre Story4-en futó Arckép című műsorában lesz vendég, ahol többek között magánéletéről is mesél.

Jáksó és volt élettársa netes céget alapított
Halkó Gabriella, a TV2 gazdasági igazgatója Jáksóval együtt közel áll Habony Árpádhoz.

Ahogy az a műsor előzeteséből is kiderül, a műsorvezető a folyamatos csajozás helyett inkább szerelmes szeretett lenni.

Én nem csajoztam soha életemben. Én szerelmes szerettem mindig lenni és most is. Én közben is mondogattam. Ha valaki komolyan kérdezett, akkor azért komolyan válaszoltam

– mesélte Kadarkai Endrének Jáksó, aki tisztában van azzal, hogy nehéz úgy boldoggá tenni valakit, hogy közben mi sem vagyunk azok teljesen.

Romantikus vagyok abban az értelemben, hogy viszek virágot a másiknak, szeretem megpróbálni boldoggá tenni a másikat, de hát erre rájön a nehéz természetem, az, hogy magamnak is van egy csomó problémája, és így azért nehéz boldoggá tenni a másikat

– mesélte a műsorvezető, aki azért azt is hozzátette, hogy szeretne fejlődni.

Jáksó László életének további részleteivel ismerkedhetnek meg hétfőn este, 22 órától a Story4 csatornáján.

(Kiemelt kép: Sláger FM)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik