Szórakozás

Szinetár Dóra megmutatta babáját

Közel három hónappal ezelőtt született meg Szinetár Dóra és Makranczi Zalán kisfia, Benjamin. A színész házaspár először a HOT! magazinnak mutatta meg első közös gyermekét.

A Szinetár Dóra–Makranczi Zalán-házaspár kizárólag a HOT! magazint tisztelte meg azzal, hogy megmutatják csodálatos…

Közzétette: HOT! Magazin – 2017. december 14.

Szinetár Dóráákat sokan bántották ezért, akik nem értik, hogy miért kellene ezért szégyenkezniük.

Ha a fiam a világáról nem tudó, tehetetlen kis csomag lenne, akkor is ugyanúgy szeretném

– nyilatkozta a HOT! magazinnak a színésznő, aki azt is hozzátette, hogy akárhogy is nézne ki, vagy viselkedne kisfia, érzései akkor sem változnának meg iránta.

Az interjúból az is kiderül, hogy terhessége alatt az ultrahangos vizsgálatok semmilyen elváltozást nem mutattak ki.

Három olyan 4D-s ultrahangon is részt vettem, ahol  Benjaminnak még a kisujja körmét is megvizsgálták. Ezek meggyőztek, hogy a fiunk a születésekor teljesen egészséges lesz. A Down- szindróma ugyanis nem betegség, de adott esetben súlyos fizikai következményei lehetnek.

– nyilatkozta a lapnak Szinetár, aki az interjúban azt is hozzátette, hogy a gratulációkat ugyanúgy nem érti, mint azokat akik elítélik őket. Szerinte nem szabad úgy tennünk, mintha nem tapasztalnánk másságot a környezetünkben.

Szinetár Dóra és Makranczi Zalán kisfiáról még több képet a HOT! magazin többoldalas cikkében láthatnak.

(Kiemelt kép: Facebook)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik