Szórakozás

Rácz Gergő egy hétig nem szólalt meg

Rácz Gergő gégegyulladástól szenvedett egy teljes héten keresztül. Az Sztárban Sztár+ 1 Kicsi versenyzője a Mokka stúdiójában járt, ahol betegségéről és közelgő esküvőjéről is beszélt.

Rácz Gergő decemberben elveszi kedvesét
Sűrű időszak elé néz a VIP együttes egykori énekese.

Az énekes közel egy hétig nem szólalt meg, csak azért, hogy a versenyben megfelelően tudjon teljesíteni.

Múlt hét elején lett egy nagyon erős gégegyulladásom, és hétvégére már nekem szerepelnem kellett ugye a műsorban. Meg sem szólaltam odáig gyakorlatilag, a fejben memorizált szöveget aznap mondtam ki először

– mesélte Rácz a műsorban, aki azt hozzátette, hogy a műsort követően újra elment a hangja.

Az énekes közelgő esküvőjéről is mesélt, amit szűk családi körben fognak megtartani párjával.

Tulajdonképpen családiasabb lesz, nem lesz nagy. Szeretnénk akkor jól érezni magunkat meg szépen megcsinálni, hogy az egész szép legyen

– mesélte Rácz, akitől azt is megtudhatták a nézők, hogy párját, akivel amúgy együtt is dolgozik, már öt éve ismeri.

(Kiemelt kép: Instagram)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik