Szórakozás

Rácz Gergő decemberben elveszi kedvesét

Rácz Gergő általában ritkán beszél magánéletéről, ám most meglepő őszinteséggel osztotta meg rajongóival az örömhírt, miszerint feleségül veszi párját.

Tóth Vera nem fogja kímélni húgát a kemény kritikáktól
A Sztárban Sztár+1 Kicsi új évadában fogja értékelni testvére produkcióit.

Az énekes életének eseményei nagyon felgyorsultak. Párja kezét csak másfél hónapja kérte meg, felkérést kapott a Sztárban Sztár+ 1 Kicsi producereitől, decemberben pedig már el is veszi szerelmét.

Érdekes, egy nappal a felkérés előtt vacilláltunk a párommal, aki egyben a menedzserem is, hogy idén mit vállalunk el. Hiszen nemcsak nagykoncertet szervezünk, de idén lesz az esküvőnk is. Akkor arról beszéltünk, hogy ebben a műsorban szívesen részt vennék, másnap pedig felkértek

– mesélte a Blikknek az énekes, aki azt is hozzátette, hogy szereti ha életében egyszerre sok minden történik.

Szeretem, ha sok minden történik, ha sorra jönnek a feladatok. Sűrű lesz ez az időszak, hiszen tíz héten át benne leszünk a műsorban, de a kedvesem kedvenc hónapja a december, és ez sokat elárul, miért döntöttünk az év végi esküvő mellett

– nyilatkozta a VIP együttes egykori énekese.

(Kiemelt kép: Facebook)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik