Szórakozás

Zalatnay Sarolta reméli, hogy karácsonykor végre láthatja unokáit

Zalatnay Sarolta még sosem találkozott lánya, Niki élettársának gyermekeivel, most azonban úgy tűnik, hogy a karácsonyt lehet együtt tudják majd tölteni.

Zalatnay Cini titkolja lánya elől, de még szorong színes bőrű mostohaunokái miatt
Az énekesnő ugyan elfogadta lánya másságát, de bánja, hogy sosem kaphatja meg azt a családot, amire vágyik.

Az énekesnő tisztában van vele, hogy ez gyakorlatilag csak táv-nagyszülőség, hiszen eddig csak Skype-on beszélt lánya párjának két gyermekével, de még így is úgy tekint rájuk, mint az unokáira.

Unokaként tekintek rájuk természetesen, hiszen ők a lányom párjának a gyermekei

– mesélte a Borsnak adott interjújában Cini, aki azt is hozzátette, hogy bár még nem beszéltek meg semmi konkrét dolgot az ünnepekre, mégis úgy érzi, hogy az lenne a legjobb, ha nála töltenék a karácsonyt.

Nálam sokkal nyugodtabb és bensőségesebb lenne az ismerkedés. A kertes ház alkalmasabb egy ilyen eseményre, de február végéig még rengeteg munkám van, így elég nehéz tervezni

– mondta az énekesnő.

Zalatnay amúgy nem tartja magát profi szakácsnak, így még nincs tisztában azzal, hogy miképp fogja megoldani a karácsonyi menüt.

Általában a barátnőim és Niki szokott sütni-főzni, mert én sajnos nem tudok. Besegítek, de tényleg nagyon béna vagyok ebben. Édes­anyám csodálatos háziasszony volt, és ugyanilyen lett Niki is. Ráadásul minden szerelmem baromi jól főzött, szóval ilyen szempontból mázlista vagyok

– mesélte a lapnak az énekesnő.

(Kiemelt kép: RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik