Szórakozás

Rubint Réka: Édesanyám volt, aki jobban sérült

Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, Rubint Rékának sikerült kibékítenie 16 éve elvált szüleit, amiről ma a Mokka adásában mesélt.

Rubint Réka újra összehozta 16 éve elvált szüleit
Együtt mentek az alakreform táborba.

A szülők harminchárom évig éltek házasságban, így Schobert Norbert felesége úgy érzi, hogy gyakorlatilag onnan tudták folytatni kapcsolatukat, ahol abbahagyták évekkel ezelőtt.

Nagyon jó látni azt, hogy a múltbeli dolgokról sztorizgatnak

– mesélte Rubint a műsorban, aki azt is hozzátette, hogy szülei közel laknak egymáshoz, így szerencsére van arra lehetőségük, hogy randizzanak.

Szülei már a karácsonyt is együtt tervezik, ami Rubint Réka szerint fantasztikus dolog, hiszen ez azt mutatja, hogy szülei képesek voltak újra megnyílni egymás előtt.

Édesanyám volt, aki jobban sérült, hiszen ő lett elhagyva és csodálatos dolog, hogy az édesanyám meg tudott bocsátani, az édesapám meg tudja azt mondani, hogy “Valahol hibáztam, de képes vagyok még hetven évesen is váltani”

– mesélte a műsorban a híresség, aki azt is hozzátette, hogy ő annak is örült volna, ha szülei külön-külön is boldogak tudtak volna lenni, de nem ez így történt.

 

(Kiemelt kép: Viasat3)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik