Szórakozás

Megint jön a gólya Vastag Tamáséknál

A három Vastag fivér közül a legfiatalabb, Vastag Tamás lett elsőként édesapa. Az egykori X-Faktorosnak tavaly nyáron született meg első gyermeke, Sándor Samu és már ezután nem sokkal úgy nyilatkozott, hogy még három babát szeretne. Nagyon úgy tűnik, hogy párjával rajta is vannak az ügyön, hiszen már útban van a következő gyermek.

Tamás nagyon boldog, és mindenki várja már az új baba érkezését. Már most meghívott mindenkit a tejfakasztóra

– árulta el a Blikknek egy ismerős.

Az is kiderült, hogy a pici februárban érkezik majd, de a neme egyelőre titok. A 26 éves énekes pedig nem is szeretett volna nyilatkozni a magánéletéről.

Nagyon köszönöm az érdeklődést, de a családom történéseit továbbra is szeretném megtartani magamnak.

Vastag Tamás előtt azonban nem csak az apaság az egyetlen nagy feladat. Ő is szerepelni fog a hamarosan induló Sztárban sztár+1 kicsi műsorában, ahol idén a zsűritagokat is beújították.

Új feladatot kapott Király Viktor a TV2-től
Tóth Vera is feltűnik majd egy november végén induló műsorban.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik