Szórakozás

Lekapcsolták a rendőrök Hajós Andrást

Készenléti rendőrök emelték ki a forgalomból Hajós András. A zenész-műsorvezetőnek az volt a bűne, hogy telefonált az autójában.

Épp az imént bírságoltak meg 10 ezer forintra a Készenlétisek a Körúton, a dugóból kiemelve. Tanulságos. Az autó kihangosító rendszerén át telefonáltam ugyan, álló helyzetben kezdeményeztem a hívást, de a telefon a pirostól való elindulás után is, haladás közben a kezemben volt, ezt pedig nem lehet. Cselekményemet elismertem, és beleegyezésükkel fotóztam, és posztolok, hátha ezzel is megelőzünk egy következő Cselekményt

– írta posztjában Hajós, aki arra is rákérdezett a készenlétieknél, hogy mióta utaznak az autóban telefonálókra.

Kedélyes érdeklődésemre a Készenléti Rendőrök megnyugtattak, hogy a nap nagyobb részét köztörvényesek üldözésével töltik, csak délután segítenek be a közlekedésieknek

– tette hozzá Hajós András, akinek ezután az első dolga a postára vezetett, hogy befizesse a csekket.

https://www.facebook.com/HajosAndrasHivatalos/photos/a.590422241016729.1073741825.152803281445296/1618101304915479/?type=3&theater

(Kiemelt kép: TV2)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik