Szórakozás

Szürreális repülés: tök egyedül utazott a gépen

A skót írónő nem hitt a szemének.

Karon Grieve október 22-én Glasgowból Krétára utazott. A skóciai Dunlopból származó írónő a Jet2 járatával repült a görög szigetre.

Délután fél 5-kor indult a gépe, és amikor kiérkezett a repülőtérre, feltűnt neki, hogy milyen kevesen várakoznak a krétai gépre. A becsekkolásnál rá is kérdezett, mennyien utaznak majd a járaton (amely egyébként maximum 189 utas szállítására alkalmas), mire a légitársaság alkalmazottja csak ennyit mondott:

Tippelje meg!”

Először tíz emberre saccolt, egészen négyig lement, mire közölték vele, hogy – a személyzeten kívül – összesen hárman utaznak Krétára.

Csakhogy amikor beszállt, kiderült, hogy a másik két utas nem jött el.

Így aztán a skót írónő tök egyedül élvezhette az utazást – méghozzá pompás körülmények között: már a felszállás előtt odaült hozzá a kapitány, akivel kedélyesen elbeszélgettek az útról. Repülés közben a pilóta minden egyes bejelentést a megszokott „Tisztelt utasaink” fordulat helyett úgy kezdett:

Üdv, Karon”,

és a személyzet tagjai is keresztnevén szólították az egy szem utast.

Az írónő egy teljes hónapot tölt majd Krétán, ahol a tervek szerint bűnügyi regényét írja. Már most sajnálja, hogy a visszaúton nem lesz része ilyen különleges elbánásban.

 

(Forrás: BBC, kiemelt fotó: Facebook/Karon Grieve)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik