Szórakozás

Verebes István: Gálvölgyi soha nem volt a barátom

A színházigazgató Kadarkai Endre műsorában, a Story4-en hétfő este futó Arcképben beszélt arról, hogy elég egyetlen mondat ahhoz, hogy valakivel megszakítsa a kapcsolatát. Verebes István azokra a megjegyzésekre reagál így, amelyek kétségbe vonják a tiszességét és a jóindulatát. Ez történt Gálvölgyi Jánossal is.

Megmondom mi volt a Gálvölgyivel. Amikor a Heti Hetest otthagytam, akkor azt nyilatkozta, hogy Verebest a gimnáziumban – mert osztálytársak voltunk – Verébnek hívtuk, de most ő egy Geréb. Azt mondtam, Jani, te nem tudod, mit beszélsz. A Geréb az áruló, az a sajátjait elárulja. Vagy nem olvastad a Pál utcai fiúkat? Már nem tudom mit mondott, de biztos nem mondta, hogy igazam van

– mesélte Verebes, aki azt is hozzátette, hogy ugyan már rendezte sorait színésztársával, de sosem felejti el a dolgot.

Gálvölgyivel végül is kiegyeztem, akkor amikor a Mikroszkóp igazgatója lettem. Írtam egy levelet neki, hogy bár nem vagyunk jóban, de a színház ajtaja nyitva áll, mert a kvalitásait tekintve, ez a színház őt be kell, hogy fogadja, és állok a rendelkezésére, és akkor úgy kiegyenlített…

A színész arról is beszélt, hogy nem emészti magát a hasonló dolgokon. Tanul belőlük és hamar továbblép. Ráadásul sem Gálvölgyi, sem pedig Hernádi Judit, Farkasházi Tivadar vagy Sas József nem tartoznak a barátai közé.

Egyik sem volt a barátom, munkatársaim voltak vagy osztálytársam. Barátom nem volt egyik sem.


Nyitókép: MTVA/Zih Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik