Szórakozás

Milliókkal verték át Bódi Gusztiékat

Bódi Guszti és felesége, Bódi Margó hatalmas felújításba kezdek, házuknak szinte csak a négy falát tartották meg, minden mást átalakítottak. A Bódi házaspár 1995-ben költözött Budapesti otthonába, amire bizony ráfért már egy alapos felújítás. Kicserélték az elavult vezetékeket, vendégszobát alakítottak ki, új helyre helyezték a konyhát, sőt a hálószobán is módosítottak. Ez utóbbinál csaltak is egy kicsit, annak ellenére, hogy nagyon hagyománytisztelőek.

A felújítás azonban nem volt problémamentes: a munkások leléptek, és csak ott nem verték át a zenészeket, ahol talán már ők is szégyellték. Bódi Gusztiéknak ötmilliójukba és fél évükbe fájt a házfelújítás, pedig előzetesen csak hárommilliós kiadással számoltak. És még nincsenek készen.

Ötmilliót vittek el. Először jött a gázos, adtam neki anyagra egymillió-hétszázezret, utána meg egymillió-százezret, később persze kiderült, hogy többet számolt fel, mint kellett volna, és ezt eljátszotta velünk szinte az összes munkás. Aztán jött a villanyszerelő, aki megvetette velem a legújabb csöveket. Jóval többet rendelt, mint amire szükség lett volna, a maradékot természetesen elvitte. Persze a festővel sem ment minden simán, kétszer annyi négyzetmétert számolt el, mint kellett volna, ami körülbelül kétszázezer forintnyi pluszkiadást jelentett. Rémálom, de a közel fél év alatt összesen ötven ember dolgozott a házukban, és még most is csak 95 százalékosan van kész az otthonuk.

– mondta az Esti Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban Bódi, aki hozzátette:egy időre  albérletbe költöztek, ami ugyancsak pluszkiadást jelentett a család számára.

Csak tíz percre voltunk a háztól, hogy szemmel tudjam tartani a felújítást. Hatvan napot töltöttünk albérletben, de Margót nagyon megviselte, olyan volt, mintha visszamentünk volna az időben ötven évet.

(Kiemelt kép: TV2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik