Szórakozás

Az Éden Hotel volt játékosa most az X-faktorban riszált a továbbjutásért

Az Éden Hotel harmadik szériájában tűnt fel először Snjezana Pecija, akiről akkor még nem is tudtuk, hogy énekléssel is foglalkozik. Most, majdnem 3 évvel később az X-Faktor legújabb évadában láthatjuk őt újra.

Éden Snjezi (éden snjezi, éden snjezana, éden snezi)
Reality szereplő is jelentkezett az X-Faktorba
Snjezana először az ÉDen Hotelben bukkant fel, aztán Pumpedéknél.

Már a válogatón is több dologgal meglepte a zsűrit. Az első meglepetés akkor érte a bírákat mikor Éden Snezi kiskutyájával együtt érkezett meg a színpadra. A kutya annyira aranyos volt, hogy Radics Gigi nem is tudott neki ellenállni, ölébe vette az állatot. Másodszor hangjával okozott meglepetést Snezi, aki annyira jól énekelt, hogy négy igen szavazattal került be a tehetségkutató következő fordulójába.

Szuperszoprán és minibalhé az X-Faktorban
A mentorok között újabb vita alakult ki, hogy Puskás Peti mindenkit továbbengedne a székes feladatokhoz.

A tábor első feladatánál viszont bajba került Snezi, akinek három másik versenytársával együtt kellett volna elénekelnie a Spice Girls Wannabe című számát. A lány összeszólalkozott egyik csapattársával, így a gyakorlást egy időre szüneteltetniük kellett.

Snezi végül énektudása mellett tánccal is megpróbálta meggyőzni a zsűri, ami végül össze is jött neki. Három másik társával együtt mind bekerültek a verseny következő szakaszába, ahol már mentoruk, ByeAlex dönt sorsukról.

(Kiemelt kép: Snjezana Pecija/Instagram)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik