Szórakozás

Valami van a csapvízben, hogy idén mindenki szakít?

Angelina Jolie és Brad Pitt nagy, 2016-os szakítása óta mintha a celebek kedvet kaptak volna ahhoz, hogy otthagyják egymást, azóta sorra mennek szét az évek óta kapcsolatban lévő párosok. Mint például a régi-új Csillagok háborúja Anakin Skywalkerje, Hayden Christensen, és a szintén színész Rachel Bilson, akik a napokban jelentették be, hogy 10 év után különválnak. És tényleg nem ők az egyedüliek. 2017-ben ha nem is minden napra, de szinte minden hétre jutott egy hír arról, hogy épp ki szakított kivel Hollywoodban.

Fergie és Josh Duhamel

Nyolc közös évet és egy gyereket hoztak össze, de az énekesnő és a színész mégis úgy döntött, hogy ennyi elég volt. És mit ad Isten, pont nem sokkal azelőtt jelentették ezt be, hogy az énekesnőnek megjelent az új albuma, azon belül is új videóklipje, a főszerepben Kendall Jennerrel.

Chris Pratt és Anna Faris

Fotó: Samir Hussein/Samir Hussein/WireImage/Getty

Egy fél világ igaz szerelembe vetett hitét döntötte romba a hír, hogy Anna Faris és Chris Pratt 8 év után úgy válik. Pratt és Faris a Take Me Home Tonight című film forgatásán szerettek egymásba 2009-ben, és még abban az évben össze is házasodtak. 2012-ben született meg közös fiuk, Jack.

Szakított Chris Pratt és Anna Faris
A színészek hivatalos közösségi médiás felületeiken jelentették be a válást.

Amber Heard és Elon Musk

Amber Heard nem sokkal azután jött össze a multimilliárdos üzletemberrel, Elon Muskkal, hogy egészen viharos körülmények között elvált Johnny Depptől. A színésznő és a Tesla vezetője egy nyarat töltöttek együtt, de hogy miért mentek szét, azt nem firtatták.

Leonardo DiCaprio és Nina Agdal

A modellgyűjtő színész és a meglépő módon modellkedéssel foglalkozó Nina Agdal közel egy évet töltöttek együtt, ami DiCaprio életében egész hosszú kapcsolatnak tudható be. Az nem derült ki, hogy mi nem stimmelt köztük, de aggódni nem kell, mert az Oscar-díjas színész nemsokára úgyis összeszed magának egy újabb bugyimodellt.

Amy Schumer és Ben Hanisch

Michael Kovac/Getty Images for Moët & Chandon

A világ egyik leghíresebb komikája nem az a típus, aki magánélete minden pillanatát kiteregetné a pletykalapoknak, de azt azért a biztonság kedvéért Schumer egy közleményben tudatta idén tavasszal a nagyvilággal, hogy másfél év után szakított pasijával.

Mariah Carey és Bryan Tanaka

Mariah Carey nem sokkal azután, hogy szakított az ausztrál milliárdos James Packerrel, összejött a nála 13 évvel fiatalabb háttértáncosával, Bryan Tanakával. Utóbbit az énekesnő állítólag rendszeresen pénzelte is pár hónapig tartó kapcsolatuk alatt, aztán mégis inkább szakított vele, mert állítólag túl sokat flörtölt másokkal, méghozzá Carey szeme láttára.

Janet Jackson és Wissam Al Mana

Az ötvenéves énekesnő alig három hónappal azután, hogy megszülte első gyerekét, bejelentette, hogy elválik férjétől és fia apjától, Wissam Al Manától, akinek kedvéért még a muszlim vallást is felvette. Jackson és a katari üzletember 2012-ben házasodtak össze.

Janet-Jackson(960x640).jpg (janet jackson, )
Válás után visszatér Janet Jackson
Az ötvenéves énekesnő 56 koncertet jelentett be szeptembertől.

Katy Perry és Orlando Bloom

Márciusban, egy év után jelentette be Katy Perry és Orlando Bloom, hogy ennyi volt, vége a kapcsolatuknak. Pedig milyen szép is volt, amikor tök pucéran nyaraltak Hawaii-on. Egyébként azóta újra látták őket együtt Ed Sheeran Los Angeles-i koncertjén, de hogy ez csak egy baráti találkozó volt, vagy randi, azt egyelőre csak ők tudhatják.

Mel B és Stephen Belafonte

A Spice Girls egykori tagja, Mel B tavasszal, tíz év házasság után adta be a válási papírokat. Az énekesnő ügyvédei még távolságtartási végzést is kértek exférje, Stephen Belafonte ellen, aki állítólag éveken át tartotta rettegésben Mel B-t. Utóbbi elmondása szerint a férfi rendszeresen bántalmazta, csalta, és titokban felvett, házi szexvideókkal zsarolta őt. Mel B végül milliókat és egy szigetet ajánlott fel Belafonténak, hogy hagyja őt békén.

Scarlett Johansson és Romain Dauriac

Fotó: Stephane Cardinale – Corbis/Corbis via Getty Images

A színésznő és francia férje volt 2017-ben az első a celebek közül, akik bejelentették, hogy válnak. Johansson és az újságíróként dolgozó Romain Dauriac 2012-ben jöttek össze, 2014-ben született meg közös lányuk, majd még abban az évben össze is házasodtak. A válást idén ősszel sikerült befejezniük, a páros úgy egyezett meg, hogy a továbbiakban közösen nevelik gyereküket, aki így valószínűleg New York és Párizs között fog ingázni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik