Szórakozás

Kis Grófo reagált arra, hogy Szabó Kimmel szerint értékelhetetlen szemét a zenéje

Kis Grófo (Array)
Kis Grófo (Array)

… nem gondolom, hogy egy szűk rétegen kívül Kis Grófo bárkinek is valódi művészeti, zenei élményt, kikapcsolódást tud jelenteni. Túl azon, hogy valaki két füves cigi között elröhög rajta. Nekem Kis Grófo zenéje egy értékelhetetlen szemét, nem leszek tőle több, és a gyerekeimet is óvni fogom, hogy ilyeneket hallgassanak”

– volt olvasható a napokban a Magyar Nemzet Szabó Kimmel Tamással készült interjújában, amiben a Pappa Pia főszerepében látható színész többek közt a rengeteg negatív kritikát kapott filmben is felcsendülő slágerrel kapcsolatban nyilatkozott.

Szabó Kimmel: Nem az a dolgom, hogy elszámoljak a Soros-propagandáról
A Pappa pia főszereplője szerint Andy Vajna bizonyos szempontból teljesen liberális.

A Bors megkereste magát a kritizált mulatós előadót azzal, hogy hogyan is érintették Szabó Kimmel szavai.

“Szabó Kimmel Tamás nem kedveli a zenémet, nekem nincs ezzel gondom. Attól szép az élet, hogy sokfélék vagyunk, és mást-mást szeretünk. Rosszul esik persze az „értékelhetetlen szemét” jellegű minősítése, hiszen talán egyetlen fellépésemen sem járt, nem hallhatta a zenekaromat, csak általánosít a mulatós műfaj kapcsán. Én úgy tapasztalom, hogy mindenki szeret szórakozni, mulatni, és ez nem egy réteg, ahogy Tamás látja, hanem a magyar társadalom valamennyi szereplője. Alig van hazai esküvő mulatós zene nélkül, bárki is szórakoztatja a násznépet. Engem a fellépéseimen – kivétel nélkül – szeretettel fogadnak, a céges rendezvényektől a nagyobb fesztiválokig, alig pár napja megjelent Láv­kóma című dalom is hatalmas nézettségnek örvend. Szeretettel zenélek mindenkinek, valamennyi fellépésre zenészekkel érkezem, és igyekszem a jövőben is a minőségi szórakoztatást képviselni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik