Szórakozás

Orvosa 6 hónapos kényszerpihenőre küldi Pataky Attilát

Szív- és daganatos betegséggel is küzdött az Edda 66 esztendős frontembere, magától mégsem pihenne, így az orvosainak kellett rákényszerítenie.

“A bajokon túl vagyok, a hajtást pedig megszoktam, mint ácsok a magasságot. Tavasztól őszig csak kevés az alvás, majd ősszel és télen pótolom. (…) Jövőre egy jó fél évet pihenünk. Az orvosok is ezt javasolják, de nem csak ők. Rokonok, barátok, ismerősök is azt mondják, hogy vissza kéne venni”

– mondta a Borsnak Pataky Attila, aki sajnos nem mindig tartja be az orvosok utasításait.

“A legtöbb dokival baráti viszonyban vagyok, így Ajtai Zénóval és Horváth Ivánnal is, akik a szívügyeimmel foglalkoznak. A tanácsaikat azért komolyan veszem, de hajlamos vagyok túlzásokra, ilyenkor Orsi mindig figyelmeztet. Fatalista vagyok, úgy érzem, hogy a dolgok úgy történnek, ahogy történniük kell”

– tette hozzá Pataky, aki tegnap azt mondta, hogy ő “segítette át édesanyját a halálkapun”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik