Szórakozás

Tahi Tóth László kilenc hónappal az agyműtéte után állhat színpadra

A színész egy januári előadása közben lett rosszul. A darabot még végigjátszotta, de utána mentővel szállították kórházba, ahol aztán több agyműtéten is átesett. Hosszú kórházi ápolása egészen március végéig tartott, amikor végre hazaengedték feleségével.

Tahi Tóth László megszökött a kórházból és erőszakoskodott
A színészt pizsamában találták meg a rendőrök az utcán.

Tahi Tóth László azóta sokkal jobban van, a nyarat balatoni nyaralójukban töltötte pihenéssel, de mint mondja, hamarosan visszatérhet a színházba és újra normális életet élhet.

Még egy szűk hét, és jönnek a dolgos hétköznapok. Október 5-én lesz az anyaszínházamban, a Vígszínházban a műtét utáni első bemutatkozásom. A Játék a kastélyban című darabban játszom, amit kimondottan szeretek, kitűnő alkotás. Már alig várom, hogy ismét színpadra lépjek! Sőt várom a felújító próbákat és a találkozást is a régi kollégákkal, már nagyon hiányoznak

– mesélte a Blikknek a színész, akit kilenc hónap kihagyás után láthat majd a közönség a színpadon.

Hogy mikor lesz új bemutatóm, majd szeptemberben kiderül, amikor elindul az új szezon. Nem türelmetlenkedem.

Nyitókép: Zih Zsolt/MTVA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik