Szórakozás

Hazaengedték agyműtétje után Tahi Tóth Lászlót

Két hónap után újra otthon van Tahi Tóth László, aki komoly agyműtéten esett át február elején. A színművész napjai többnyire pihenéssel telnek és készül a visszatérésre. Igaz, erre még várnia kell.

“Péntek délután jött el ez a pillanat, amelyet már annyira vártunk. Ez a két hónap, egy súlyos műtéttel, igen embert próbáló időszak volt mindkettőnk számára. Pihenéssel. Laci, nagyon élvezi az itthon létet, olvas, tévézik és telefonál. Elsőként Eszenyi Enikőt hívta fel, aki most is mondta, hogy visszavárja. Hogy ez mikor lesz, ezt még nem lehet tudni, de szinte biztos, hogy ebben a színházi szezonban már nem lép színpadra, pedig készül rá, olvasgatja szerepeit”

– mondta a Blikknek a színész felesége, Kárászy Szilvia.

Tahi Tóth László január 21-én lett rosszul a József Attila Színház színpadán, a Hattyúdal című darabot azonban még minden erejét összeszedve végigjátszotta. Tette ezt úgy, hogy közben komoly fejfájással küzdött, nem is látott. A színészt ezután mentő vitte a Honvédkórházba. Kiderült egy korábbi stroke-ja állhatott a probléma hátterében, egy ér nyomta az agyat, ezt csak műtéttel lehetett orvosolni. A sikeres agyérműtét után Tahi Tóth Lászlót az Országos Idegtudomá­nyi Intézetbe szállították. A nehezén már túl van, felépülése azonban hosszú heteket vehet igénybe. Állapotának rohamos javulásában nagy szerepet játszott, hogy a színész Kossuth-díjat kapott március 15-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik