Szórakozás

Ezért esett egymásnak Beyoncé férje és húga

Talán még emlékeznek, hogy három évvel ezelőtt Solange KnowlesBeyoncé húga – egy liftben rátámadott sógorára, Jay Z-re a Met Gálán.

A kamerák belső felvételei alapján a férfi amennyire tudott, védekezett, de Solange olyan elszántan kezdett verekedni, hogy az addig tétlen biztonsági embernek végül le kellett fogni a harcias sógornőt. A hip hop mogul egyszer sem ütött vissza, pedig látszott rajta, hogy igencsak ideges lett a támadástól.

Jay Z egészen idáig nem nyilatkozott az incidensről, most azonban a Harper’s BAZAAR-nak elmondta: Solange és ő nagyon jóban vannak a liftes sztori ellenére.

Beyoncé és Jay-Z házassága nyitott könyv, minden piszkos részletet ismerünk
Jay-Z felrakta az i-re a pontot, és ország-világ előtt kért bocsánatot a feleségétől az édes hármasért, sőt, még Beyoncé vetéléséért is vállalta a felelősséget.

“Volt egy nézeteltérésünk. Előtte és utána Solange olyan, mint a nővérem, megvédem őt. Nem a sógornőm, hanem a nővérem”

– mondta Jay Z, majd így folytatta:

“Mindig is nagyszerű volt a kapcsolatunk. Egész életemben harcoltam és vitatkoztam a testvéreimmel, ez csak úgy jön, ilyenek vagyunk. De ez nem jelent semmit, egy másik helyre mennek a viták.”

(Kiemelt kép: Getty/Larry Busacca)

Címkék: beyoncejay z

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.