Szórakozás

Beyoncé és Jay-Z házassága nyitott könyv, minden piszkos részletet ismerünk

Beyoncé és Jay-Z óriási kampányt építenek a házasságukra. Nem sima albumokat dobnak piacra, hanem okosan felépített keretet adnak a zenei karrierjüknek. Brandet építenek a családból, aminek az egyik legjövedelmezőbb húzása, hogy kiadják a kapcsolatuk legintimebb részleteit. Ráadásul nem egyszerre, mire elfelejtenénk egy dobásukat, máris jön Cartéréknél a következő életesemény.

Jay-Z vagyonát közel 1 milliárd dollárra (271,5 milliárd forint) becsülik, ehhez jön a felesége megközelítőleg 350 milliója (~95 milliárd). 

Már majdnem 20 éve együtt vannak, és ahhoz képest, hogy a kapcsolatuk elején alig jelentek meg a nyilvánosság előtt, most a házasságuk részleteire építenek. Jay-Z tette fel az i-re a pontot, mikor új albumán, a 4:44-n gyakorlatilag bevallotta, hogy megcsalta a feleségét. De ne szaladjunk ennyire előre, amíg idáig eljutottunk, Queen B már rég a nők példaképé vált, aki attól igazán emberi és feminista, hogy a mélyről, a magányból is kimászott, túllépett a nehézségeken.

Beyoncé az ikerterhességére ért Földanyává, feminista, fekete Vénuszként született újjá. Olyan precízen jelentette be, hogy gyerekei születnek, hogy azt bármelyik első osztályú PR-os elirigyelné a világon. Verset írt az anyaságról, szinte hitvallást csinált az állapotából. A tökéletes, mintaszerű családképet mutatta be, ami attól őszinte, hogy a felek hibáznak, az pedig már más kérdés, hogy tényleg feminista-e az üzenet. Érdemes elolvasni a Guardian cikkét, ami a többséggel ellentétben nem emeli piedesztálra a hiphop királyi párját. A szerző egyenesen unalmasnak és elcsépeltnek nevezi a kettejük nyilatkozatait, dalszövegeit. Beyoncét Hillary Clintonhoz és Frida Kahlóhoz hasonlítja a szerző, akik erős, sikeres, független nőként kerültek a padlóra, és alázták meg őket.

Fotó: Kevork Djansezian/Getty Images for NARAS

A feminizmust nem abban látja, hogy a nő kitart egy olyan férfi mellett, aki nem képes értékelni a család és a feleség fogalmát a közös gyerekig, és állandóan megcsalja a partnerét.

Ennyire talán nem egyszerűsíthetjük le. Nem intézhetjük el annyival, hogy az már nem feminista, ha valakit megcsalnak, és nem válik el, mindenesetre Beyoncéval kapcsolatban nem egységes a kép, hogy mennyire őszinte a szerepe. Viszont dollármilliók ide vagy oda, nem lehet egyszerű annak a nőnek bevallania ország-világ előtt, hogy lecserélték, és a férje mást keres az ő társasága helyett, aki elénekelte a Run the Worldöt.

Beyoncé majdnem pontosan egy évvel ezelőtt,  áprilisban adta ki a Lemonade című albumát, amin egyértelműen utalt arra, hogy korántsem tökéletes a házassága, Jay-Z megcsalta. A kép összeállt, 2014-ben még csak rosszindulatú pletykának tűnt, mikor Beyoncé nővére, Solange Knowles a félrelépés miatt esett a rappernek a MET-bál után egy liftben. Aztán a Sorryban tudta meg mindenki, milyen hullámvölgybe került a kapcsolatuk.

Fotó: Kevin Mazur / Getty Images

Nézem az órám, már itthon kéne lennie

Ma azt is megbánom, hogy felhúztam azt a gyűrűt.

Mindig kibaszott kifogásokat keres

Imádkozom az úrhoz, hogy kiderüljön, mi az igazság.

Sőt, Beyoncé dalszövegében olyat is olvashatunk, hogy Jay-Z mindig csak akkor akarja, amikor nincsenek együtt, és jobb, ha felhívja Beckyt, a széphajút. Azóta se derült ki, hogy ki lehetett Jay-Z szeretője, viszont a rapper az új albumán válaszolt a feleségének.

Bocsánatot kért a félrelépéseiért a 4:44 című számban, még Beyoncé elvetéléséért is vállalta a a felelősséget. 

Jay-Z dalszövegeit érdemes átfutni, nem csak anyja szexuális beállítottságáról rappel, hanem az egész családjáról. Beyoncét lelki társának nevezi, akit nem érdemes elveszítenie egy hármas szexért. A gyerekeik születése után tanult meg egy nő szemén keresztül látni. A Family Feudban ráadásul Beckyt, a szeretőt is megemlíti, hogy hagyja békén, és egy férfi a családja nélkül nem lehet igazán gazdag. Jay-Z később azt nyilatkozta, hogy az egész (Kill Jay-Z) arról szól, hogy megölje az egóját, meg kell halnia.

Fotó: Djamilla Rosa Cochran/WireImage)

Kanye West </3 Jay-Z

Ha ez nem lenne elég, Jay-Z ezeréves barátsága is most hullott szét a pénz miatt, ugyanis Kanye West és Jay-Z halálosan összevesztek. West szerint a Tidal – egy streaming szolgáltató, ami egyébként Shawn ‘Jay-Z’ Carteré, és nem véletlenül ad exkluzív megjelenést saját magának és Beyoncénak – 3 millió dollárral, azaz több mint 814 millió forinttal tartozik neki.

Kanye West az ügyvédjén keresztül írta a Tidalnek, hogy igényt tart a pénzre, mire a Tidal perrel fenyegette, hogy ne merjen más zene szolgáltatóval exkluzív megjelenést lekötni, amíg náluk érvényes a szerződése.

A The Life of Pablo a TMZ szerint másfél millió új felhasználót hozott a Tidalnek, West emiatt érzi, hogy jogosult az összegre. Jay-Z viszont szintén az albumán szólt vissza, hogy az a 20 millió, amit a rapper a Saint Pablo turnéra kapott tőlük, az nem ajándék volt. Ez a sztori valószínűleg még nem ért véget, érdemes Kanye West twiterrét figyelni, ott szeret kinyilatkoztatni.

Fotó: Kevin Mazur/Getty Images For Roc Nation

Ajánlott videó

Olvasói sztorik