Szórakozás

Ábel Anita nem szerepelne újra a Szomszédokban

Évtizedekkel ezelőtt Ábel Anitát a Szomszédok Julcsijaként ismerte meg az ország. Ennek kapcsán kérdezte a színésznőt a Blikk arról, hogy ha újraindulna a sorozat, elvállalná-e benne a szereplést.

“Nem hiszem. Nem vagyok híve annak, hogy újraforgassanak egy filmet vagy sorozatot. Az a 13 év, amit a stábbal együtt töltöttünk, mindannyiunknak örök emlék marad, de ez a fejezet az életemben 1999-ben lezárult, és továbbléptem. Az elmúlt 18 évben annyi minden történt, hogy már csak egy szép emlék maradt az életemben. Nem szeretek visszanézni, igyekszem mindig előretekinteni az életemben, egyedül azon szoktam merengeni, hogy milyen gyorsan felnőtt a lányom”

– mondta az elmúlt időben látványosan lefogyott Ábel Anita, aki nem örülne, ha a lánya most belekezdene a színészetbe.

“1988-ban egészen más volt minden, szinte burokban tartottak minket. Anyukám reggel elvitt a forgatásra, majd este jött értem. Gyerekként voltam benne egy olyan stábban, ami nagyjából olyan volt, mint egy színházi társulat, amiben a felnőtteknek megvolt a maguk köre, én abba nem igazán láttam bele. Akkor még nem volt internet, sem okostelefon, ma már teljesen más hangu­latban zajlik egy forgatás. Szeretném ettől a lányomat megkímélni, hiszen a siker mel­lett a rosszindulatú támadások sem maradhatnak el, ha az ember ismertté válik.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik