Szórakozás

Az elfolyt arcú Bazsarózsának még le kell adnia másfél kilót Benkő szerint

Benkő Dániel és az ő állandóan változó korú (de bizonyosan évtizedekkel fiatalabb) Bazsarózsája ismét egy komplett előadást produkáltak a Mokka élő adásában. Miközben a lantművész 70. születésnapja volt a téma, addig barátnője a háttérben vízibalettozott – ami eléggé megviselte a sminkjét.

Már majdnem jó, még le kell fogynia másfél kilót

– nyögte be a beszélgetés félidejénél Benkő, mire Istenes László próbálta jobb belátásra bírni, mondván, a nézők megint fel fognak háborodni, ha ilyen kijelentéseket tesz.

Benkő Dánielnek gyereket akar szülni 50 évvel fiatalabb barátnője
Bazsarózsa éppen csak nagykorú lett, de máris fiút szülne a különc lantművésznek. Videó.

A lantos ekkor elmagyarázta, hogy a legutóbb még 3 és fél kiló plusz volt barátnőjén, két kilót már sikerült leadnia.

A nőnek elégedetlennek kell lennie addig, amíg el nem éri azt az állapotot, amikor a csípőcsont kiáll, amikor az arccsont kiáll. Amikor előáll az az eredeti állapot, ahogyan ő meg lett alkotva

– mondta, majd

rettentő kövér

-nek nevezte.

Bazsarózsa azonban nem sértődött meg. A csontsovány lány kiemelkedett a medence vizéből és elkezdte csipkedni a belső combján lévő bőrt, mutatván, hogy honnan kell még fogynia. Mádai Vivien eközben annyira elképedt, hogy aon se csodálkoztunk volna, ha otthagyja az egész színjátékot.

Nyitókép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik