Szórakozás

Csepregi Éva megvette az első és egyetlen lakást, amit megnézett

Az énekesnő közel másfél éve árulta hatalmas tahitótfalui otthonát, amit 15 éves kapcsolata végén már túl nagynak talált, és amit csak 20 millióval az eredetileg meghirdetett ár alatt tudott eladni. Csepregi Éva azonban hamar megtalálta új otthonát, nem is nézett szét az ingatlanpiacon.

20 milliót bukott Csepregi Éva a házán
Másfél évig tartott, amíg el tudta adni tahitótfalui otthonát az énekesnő.

Megdöbbentő volt számomra, hogy az első és egyetlen lakás ez volt, amit megnéztem, majd meg is vettem. Szinte keresnem sem kellett! Egy nagyon kis helyes szentendrei ingatlan, melyet a magam kedvére szeretnék majd alakítani. Egyelőre még a kulcsokat sem vettem át, majd csak pár hét múlva, de már szinte látom magam előtt, hogyan fogom berendezni

– mesélte a Blikknek a 63 éves énekesnő.

Csepregi ugyan nehezen vált meg korábbi otthonától a sok szép emlék miatt, de új, kisebb házát már most szereti, habár, nem sok minden marad abból, ahogyan megvásárolta.

Az egyik barátnőm profi lakberendező, így vele kezdek majd bele a felújításokba. Egy­előre azonban egy széles körű átalakítás vár az ingatlanra, még az ablakok sem maradnak a helyükön. Ezzel az új otthonnal egy új korszak is kezdődik az életemben, amit már nagyon várok. Átfestjük majd a falakat, átrendezzük a tereket, és megpróbáljuk megteremteni a legkellemesebb környezetet számomra

– mondta, majd hozzátette, ha mindennel végzett, egy új kapcsolatra is nyitott lesz.

Ha itt berendezkedtem és elhelyezkedtem, akkor akár jöhet a szerelem is.

Nyitókép: MTVA/Zih Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik