Szórakozás

Izraelben is lehet olyan fesztivál, mint a Sziget

sziget-fesztival(210x140).jpg (Array)
sziget-fesztival(210x140).jpg (Array)

Egy, a Sziget Fesztiválhoz hasonló rendezvény izraeli megszervezéséről tárgyal a Sziget Kft. – írta a Népszava. Nem árt felidézni: év elején Gerendai Károly és társai eladták a többségi, 70 százalékos tulajdonrészüket a Szigetből – pontosabban a Sziget mögötti Sziget Kulturális Menedzseriroda Kft.-ből – egy brit-amerikai befektetőcégnek, a Providence Equity Partnersnek.

A Népszavának most Kádár Tamás cégvezető elmondta, hogy a helyszín Tel-Aviv környéke, a rendezvény körülbelül olyan távolságra lenne az izraeli fővárostól, mint a fő hazai fesztiváljuknak helyet adó Óbudai-sziget Budapest központjától.

A Sziget mint márkajelzés valamilyen formában megjelenne az ottani fesztivál elnevezésében is.

A Sziget Kft. helyi partnere a Zappa Group néven ismert ZENY.E. Ltd., amely a fellelhető híradások szerint Izrael egyik legnagyobb koncertszervezője, számos élvonalbeli előadót vitt már a közel-keleti államba, és nevét adta a legnagyobb belga technófesztivál, a Tomorrowland néhány évig élő izraeli változatához is – írta a lap. A Népszava megkeresére Avi Yossef, a Zappa Group nemzetközi szervezője elmondta: “a két vállalkozás 2018-ra vonatkozó együttműködési lehetőségekről tárgyal”.

(MTI és 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik