Szórakozás

Már biztos: a TV2-n tér vissza Gundel Takács Gábor

Beigazolódtak a pletykák, a TV2 sajtóközleményben jelentette be, hogy Gundel Takács Gábor visszatér a csatornához.

Az MTVA-tól néhány hónapja kilépett műsorvezető ősztől az Áll az alkut vezeti majd.

Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója elmondta, hogy egy hosszú tárgyalás-sorozat eredményes lezárásaként sikerült erre a műsorra leszerződni. Mivel az Áll az alkut Gundel Takács Gábor vitte sikerre, ezért a TV2 számára hatalmas öröm, hogy 2017-ben is vele láthatják a nézők.

Az Áll az alku népszerűségének Gundel Takács Gábor és a rejtélyes bankigazgató személye mellett az is a titka, hogy a műveltség mellett a szerencsén is múlik a győzelem. A számozott táskák idén is több tízmillió forintot rejtenek, tehát a tét óriási. A műsort az IKO Műsorgyártó készíti.

Gundel Takács Gábort a Magyar Televízió 1994 és 1999 között futó Játék határok nélkül, a Danubius Rádió Cappucino című műsorából és sportközvetítésekből ismerhette meg az ország. Ezt követően számos műsorban vendégeskedett, majd 2004-ben a TV2-n megkapta az Áll az alkut. 2007-ben váltott, a köztévén számos kvízműsor és a 2014-15-ös Játék határok nélkül köthető a nevéhez. 2017 óta független televíziósként dolgozik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik