A műsorvezető és párja, Csobot Adél tavaly májusban váltak szülőkké, akkor érkezett meg kisfiuk, Natan. A rajongók nyomásának engedve a Best magazinban megmutatták az akkor még csak két hónapos csecsemőjüket, azóta viszont nem engedték túl közel a nyilvánossághoz a kicsit.
Habár a családi fotókon és a közösségi oldalak posztjaiban gyakran szerepelt a baba, de mindig csak hátulról vagy részletekben lehetett csak látni. A szülők azonban most ismét úgy döntöttek, hogy megmutatják büszkeségüket, aki rengeteget nőtt az elmúlt egy évben.
Most pedig már azt is el lehet kezdeni megvitatni, hogy a szőke kisfiú kire hasonlít jobban. Habár mi úgy látjuk, hogy az énekesnőből és Istenes Bencéből is ugyanannyit kapott.
A legfrissebb Bestből az is kiderül, hogy a pár szeretne majd egy kislányt is, de a családbővítés biztosan nem a közeljövőben fog bekövetkezni.
Szeretnék majd egy kislányt is, jó lenne egy újabb Adél hercegnő, olyan édes kis kezekkel, mint amilyenek neki is vannak
– mondta a műsorvezető.