Szórakozás

Michael Bublé először jelent meg nyilvánosan, mióta kisfiánál rákot diagnosztizáltak

A kanadai énekes az ottawai Nemzeti Művészeti Központban vett át egy díjat szerdán – írja a People. Az elsimerést a kanadai kormányzó nyújtotta át neki, amit egyébként még a múlt évben ítéltek oda neki.

Michael Bublé akkor nem tudott részt venni az eseményen, hiszen akkoriban diagnosztizáltak rákot nagyobbik fiánál, ezért minden koncertet és nyilvános szereplést lemondott, hogy családjára koncentrálhasson. Februárban ugyan kiadott egy hivatalos nyilatkozatot arról, hogy a három éves Noah állapota javul, de ez volt az első alkalom, hogy személyesen is megjelent egy eseményen.

Michael Bublé felesége kisfiuk rák elleni küzdelméről beszélt
Az énekes és színésznő felesége elsószülöttjénél novemberben diagnosztizáltak májrákot.

Az énekes beszédében elmondta, hogy mennyire hálás, amiért méltónak találták a díjra és büszke arra, hogy elmondhatja magáról, hogy kanadai. Emellett megköszönte azt a sok szeretetet és támogatást, amit az elmúlt időszakban kapott, majd hozzátette: érzelmileg nagyon kemény időszakot él át a családja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik