Szórakozás

Misével emlékeznek Bud Spencerre

A legendás színész egy éve, június 27-én halt meg.

“Nagyon szomorú évünk volt, de úgy érezzük, hogy édesapánk most is velünk van” – mondta a Blikknek Giuseppe Pedersoli, Bud Spencer fia. A legendás színész emlékére tartanak egy misét ugyanabban a templomban, ahol tavaly elbúcsúztak tőle Rómában. Azt még nem tudják, Terence Hill, Bud Spencer régi társa, barátja ott lesz-e az eseményen.

Éppen Rómán kívül forgat, így nem biztos, hogy el tud jönni. A kapcsolat nagyon jó vele, sokszor járt nálunk, és az édesapámat is meglátogatta, amikor kórházba került. Bármikor szívesen látjuk.

Giu­seppe Pedersoli szerint édesanyját, Maria Amatót sokkolta párja elvesztése.

Mindannyian így vagyunk ezzel, apukám borzasztóan ­hiányzik, de az életműve nem tűnt el. Rengeteg levelet, üzenetet és támogatást kapunk a világ minden tájáról, elsősorban Németországból, Magyarországról, Olaszországból, ez tartja bennünk a lelket. A filmjeit a mai napig játsszák a tévécsatornák, és – ami engem is meglepett –, rengeteg fiatal rajong érte. Meglepő ez egy olyan színész esetében, aki 87 évesen hunyt el, és a filmjei többségét évtizedekkel ezelőtt vették fel. (…) Sokszínű, sokrétű ember volt, a muzsikát is nagyon szerette. Hiányzik, hogy apukám már nem zenél odahaza az otthonában. Szenvedélyesen szerette a repülést is, elsősorban helikoptert vezetett. Mégis, talán sportsikereire volt a legbüszkébb. Az élete vége felé is követte a vízilabda-közvetítéseket, és amikor a magyar és az olasz válogatott egy fontosabb tornán összecsapott, akkor a láttam a szemein, hogy ez nagyon fontos a számára. Magyarország mindig is különleges helyet töltött be a szívében, játékosként és színészként is szívesen tért oda vissza. Szerette a magyarokat.

Bud Spencert a Piazza Di Popolón található templomban búcsúztatták, az egy évvel ezelőtti szertartáson részt vett Terence Hill is. A téren több százan gyűltek össze, a szertartás után a tömeg nem oszlott fel, a rajongók Bud Spencer filmjeinek dalait énekelték órákon át.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik