Szórakozás

Tóth Gabi továbbra sem tud elszakadni az exétől

Az énekesnő még a 2014-es X-Faktor alatt melegedett össze mentoráltjával, a Tha Shudras frontemberével, Molnár Tiborral. A munkakapcsolatból hamar szerelem lett, aztán eljegyzésről és gyerekvállalásról beszéltek, idén áprilisban mégis szakításra került a sor.

Pánikbetegséget diagnosztizált magának Tóth Gabi
Agykontrollal kezeli betegségét az X-Faktor egykori mentora.

Ez azonban nem jelentette azt, hogy Tóth Gabi és exe eltávolodtak volna egymástól. Még most is gyakran posztolnak közös képet, hiszen továbbra is együtt dolgoznak, ráadásul az énekesnő elmondása szerint lelki társak. Gabi a legutóbbi Orfeumos koncertjén is   exével állt színpadra, ugyanis ő a zenekarának beatboxosa, vezetője és hangszerelője is.

Neki volt a legtöbb munkája ezzel, a régi dalai­mat is ő hangszerelte át, hálás vagyok neki

– kezdte a Borsnak Tóth Gabi, aki arról is beszélt, hogy nem bánja, ha stílusváltása miatt többen elpártoltak tőle.

Repkedek az örömtől, hogy végre olyan zenekarban énekelhetek, amire mindig is vágytam. Nem félek attól, hogy a kibontakozásom miatt elfordulna tő­lem a közönség. Nyilván vannak olyan emberek, akik most kevésbé követnek, de ők azok, akik egyébként is csak a Facebookot nézik, és ha tehetnék, akkor sem járnának koncertre, mert nem törődnek a zenével. Megmondom őszintén, egyáltalán nem bánom, hogy ez így alakult, sőt kimondottan boldoggá tesz. Most már csak azok vannak kö­rülöttem, akik tényleg a hangot és a zenét értékelik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik