Szórakozás

Alekosz ünnepelt sztárként tekint magára

Alekosz(960x640).jpg (Array)
Alekosz(960x640).jpg (Array)

A reality celeb egy ideje már az Édes Életben sem kap szerepet, ezért kénytelen saját magát helyzetbe hozni, amit a közösségi oldalán próbál elérni, érthetetlen megnyilvánulásaival és videóival. Alekoszt már annyira fájdalmasan érinti a mellőzöttség, hogy legutóbbi posztjában a Terminátorhoz hasonlította magát.

Alekosz: Tisztában vagyok a közutálattal, csak nem értem
A reality celeb szerint primitívek és buták azok az emberek, akik negatív kritikát fogalmaznak meg róla.

És ha ez még önmagában nem lenne elég, az is kiderült, hogy az egykori Való Világ győztes úgy hiszi: valamikor még ünnepelt sztárnak számított.

Remélem, azon emberek, akik sokat tettek azért, hogy az elmúlt hat év alatt Alekoszból módszeresen, az egykoron Ünnepelt Sztárból: Zaklatót, Állatkínzót, Bizarr dolgokra kényszerítőt, Elnyomót, Lúzert, céltalanul bolyongó senkit csináltak, ugyan úgy fogják majd vállalni tettük felelősségét, mint ahogyan véghezvitték aránytalan, indokolatlan, hazug, olykor olykor hatalommal való visszaélésük befolyásos tettét.

Azt pedig továbbra sem érti, hogy miért nem akar senki együtt dolgozni vele.

Úgy hiszem, művészi színvonalon szolgáltam ki a kereskedelmi médiát, realityt, olykor olykor a trahs realityt, amiért nem az elpusztítás az, ami jár. Akik velem dolgoztak, jól tudják! Öröm, felüdülés, kreativitás a velem való munka. Már, ha hagyják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik