Szórakozás

Az étterem, ahol az extra oliva azt jelentette, hogy extra kokainnal kéred a pizzát

Extra oliva hadművelet

Ezen a néven indított nyomozást a rendőrség azután a bűnbanda után, akik Seattle külvárosában a Papa John’s étteremlánc egyik egységén keresztül kokaint árultak. A tagok a pizzásdobozokba rejtették a szert, majd azoknak szállították ki, akik “extra olivával” kérték a rendelésüket.

Ha ismerős valahonnan a történet, akkor jól emlékszel: a dílerek gyakorlatilag lemásolták annak a bandának a módszerét, akik a Burger Kinget használták elosztóhálózatként.

A rendőrök itt is hasonlóan jártak el, mint a fenti esetben, egy beépülős akció során sikerült lebuktatni a drogkereskedőket. A nyomozók rendeltek egy pizzát, majd a parkolóban vártak, ahova aztán hozták a pizzájukat, méghozzá az előzetesen megbeszélt “extra olivával”.

A nyomozás utolsó szakaszát több hónapos előkészítés előzte meg, mivel a hatóságok fel akarták számolni a csoport minden egyes tagját. Kiderült, hogy a dílerek egész mélyen beágyazódtak az étterembe, a drogkereskedésből befolyó pénzösszeget például a Papa John’s bevételén keresztül próbálták tisztára mosni.

Via

Ajánlott videó

Olvasói sztorik