Szórakozás

Andy Vajna nagyvonalúságán múlhat Hajós András karrierje

Hajos-Andras(650x433).jpg (Array)
Hajos-Andras(650x433).jpg (Array)

Az RTL Klubnak ugyan nem kellett, de a TV2-n sikerrel futott a Dalfutár című műsor, ami több díjat is bezsebelt. A Hajós András által kitalált és vezetett produkció sorsa azonban bizonytalan egyelőre. A csatorna még nem jelentette be az őszi műsorait, de Hajós korábbi megnyilvánulásai nem mozdítják előre a karrierjét a csatornánál.

Én próbálok dolgozni, a kis műsorommal boldogan elvagyok, amikor viszont állampolgárként meghallom, hogy mi megy a Tényekben, akkor rohamot kapok. És ezt ugyanígy elmondtam Andy Vajnának is

– nyilatkozta még korábban Hajós András, aki Gönczi Gáborral is összebalhézott a Facebbokon a téma miatt.

Hajós András: Hányok attól, ami a Tényekben folyik
Úgy véli, takarózhatna azzal, hogy ő csak egy szórakoztató műsort csinál a SuperTV2-n, de képtelen rá.

A Bors ráadásul úgy tudja, hogy a TV2-nek opciós joga van, azaz Hajós csak akkor tudja elhozni onnan a műsort, ha le­mondanak róla. Napokon belül kiderül, hogy a Dalfutár szerepel-e a csatorna őszi műssorrendjében, de mégha ott is lesz, az sem garantálja a zenész/tévés karrierjét. A napilap szerint ez már csak Andy Vajnán múlik.

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik