Az Omega együttes a fennállása óta eltelt ötvenöt év alatt, egyetlen egy olyan koncertet sem adott, amelyen Benkő László nem állt volna a billentyűk mögött. Múlt szombaton, a szlovákiai Bátorkeszin tartott fellépés alkalmával azonban betegség miatt kénytelen volt lemondani a bulit – írja a Bors. A lap munkatársának nem sikerült elérnie Benkőt, ezért Kóbor Jánosnál, az Omega frontemberénél érdeklődtek.
“Ezen a koncerten Laciért is játszottunk, nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudhattuk magunk mellett a színpadon. A múlt héten is, és pár órával ezelőtt is beszéltem vele, már jobban van. – mondta el a zenész, aki maga sem tudja, milyen betegség döntötte le kollégáját.

“Nem mondta és tiszteljük egymást annyira, hogy nem fogok faggatózni. A hét második felében Németországba utazunk koncertezni, reméljük oda már Laci is velünk tarthat. Bízunk Laci felépülésében”
