Szórakozás

Pécsi Ildikó: Keserű derűvel fogom kivárni, hogy a családunkban béke legyen

A 76 éves színésznőt néhány hete engedték ki a kórházból, és azóta sincs jó bőrben – írja a Bors. Pécsi Ildikó fia és a menye között már ötödik éve dúló háború az egész családot, így őt is padló­ra küldte.

“Valahol nagyon cefetül viselkedtem, hogy ebben az életemben ilyen sok sorscsapást kapok. Hiszek egyébként a lélekvándorlásban… De valahogy túl kell élnünk ezt az időszakot, és a kert mindig megnyugtat. Tudja, mi egész életünkben becsületes emberek voltunk, sosem ártottunk senkinek, talán ezért is viseljük nehezen, hogy ennyi szomorúság ér minket” – mondta a lap munkatársának a “telefonba vidáman beleszóló”, de egyébként meglehetősen rosszul lévő híresség, aki eddigi élete során elszenvedett nehézségeit is felsorolta.

“Volt anno egy méhen kívüli terhességem. Abban az időben még nem volt ultrahang, békateszt volt csak, majdnem belehaltam. Aztán 2004-ben kirepültem egy mozgó kocsiból. Medencetörésem és koponyasérülésem volt. Akkor is közel voltam a halálhoz. Most fizikailag rendben vagyok, de a fiam és a menyem között folyó ötéves háború érzelmileg tesz teljesen tönkre, sodor a totális összeomlás szélére. Az unokámat négy éve nem láttam…  Szerencsés tulajdonságot örököltem a szüleimtől, a legnehezebb időszakban is képes vagyok nevetni. Hogy mire is gondolok? Kétéves koromig kopasz voltam. Anyám azt hitte, soha nem is lesz hajam. A rokonok és a szomszédok sokszor hoztak ajándékba masnit, mire anyám azt mondta nekik, hozzanak gombostűt is, valamivel csak rögzíteni kellene a színes szalagokat. Na, én is ilyen keserű derűvel fogom kivárni, hogy a családunkban újra béke legyen.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik