Szórakozás

Hajdú Péter: nem azért ment tönkre a házasságom, mert félreléptem

Csütörtökön hozta le a Bors, hogy Kulcsár Edinát és Sarka Katát állítólag ugyanazzal a nővel csalták meg. A lap ma továbbment, és újabb forrásokra hivatkozva írták, hogy

egy barna hajú, majdnem 30 éves, csinos, bár kissé teltebb nőről van szó. 

Hajdú Péter eddig nem kommentálta a hírt, most viszont egy Facebook-videóban mondta el, hogy mit gondol az egészről. Kezdve azzal, hogy leszexistázta a Borsot a kicsit teltebb megjegyzés miatt. Hangsúlyozta, hogy a szakításuk két emberre tartozik, és nekik kell kezelniük a helyzetet.

Én megpróbáltam rendbe hozni a házasságunkat. Júliustól decemberig arra törekedtem, hogy rendbe jöjjön, de ez nem sikerült.


Sarka Kata továbbra sem szólalt meg, de legalább azt tudjuk, hogy hallotta az élőt, Hajdú ugyanis beköszönt neki, mikor meglátta, hogy felesége csatlakozott a videóhoz.

A mi házasságunk nem azért ment tönkre, mert én félreléptem volna. És azt se mondom, hogy a feleségem. Nem működött együtt a kapcsolatunk.

– Hajdú hozzátette, hogy a Borsot kétmillióra perelték be az ügyvédjével, szerinte ezért jár neki a lejáratókampány. Minden napra kap egy informátoros cikket a laptól.

Most sem tudtuk meg, hogy pontosan mi volt a válás valódi oka, de tanultunk egy viccet Hajdú Pétertől. Egy Kohn-Grün-klasszikussal zárta a videóját.

Elmegy Kohn a rabbihoz, és azt mondja:

–Te hallottad, hogy a Grün lánya mekkora kurva lett?

–De hát Grünnek nincs is lánya – mondja a rabbi. 

–Nem baj, hadd magyarázkodjon.

Folyt.köv. a jövő heti válóperen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik