Szórakozás

Muri Enikő nem számított rá, hogy kirúgja a színháza

Hétfőn derült ki, hogy a Budapesti Operettszínház megválik Muri Enikőtől, amiért elvállalta a TV2 hamarosan induló Ázsia Expressz című reality-jében való szereplést.

A főigazgató, Lőrinczy György arról beszélt, hogy szomorú a kialakult helyzet miatt, de kijelentette, hogy a színésznőt jó előre tájékoztatták erről. Nos, az énekesnő nem egészen így látja, hiszen őt meglepte a döntés.

Nagyon hálás vagyok az összes kollégámnak és az összes igazgatómnak mindenért. Köszönettel tartozom, igaz, nem számítottam erre

– kezdte a Blikknek Muri Enikő, aki nem szomorkodik, hiszen sokat vár a kihívást jelentő utazós valóságshow-tól.

Sokan ismerik az Ízek, imák, szerelmek című filmet, amely egy nőről szól, akinek gyökeres változásra van szüksége az életében, és ezért gondol egy nagyot, és nekivág a világnak. Valahol én is ezt érzem most, hogy alig három hét múlva betöltöm a 27. életévemet. A film arról szól, hogy megtaláljuk önmagunkat, és éppen ezért azt gondolom, a műsor az én életembe sem érkezhetett volna jobb időben

– magyarázta a celeb, aki a Bors információi szerint 3 millió forint körüli összeget kap a TV2-től a szereplésért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik