Szórakozás

Van, aki kibékítené Vágó Istvánt és Rózsa Györgyöt

Rózsa György néhány nappal ezelőtt az Esti Frizbi felvételén nyilatkozott arról, hogy egykori barátai, Vitray Tamás és Vágó István elárulták őt.

Vitray azt mondta, ő nem tud róla, hogy rosszban lennének, Vágó pedig egy tavaly megjelent könyvre hivatkozott, amiben leírta a konfliktus okát, de valódi magyarázatot nem adott a konfliktus okára.

A Bors azonban megkereste Dévényi Tibort, aki mindhárom féllel jó kapcsolatot ápol, sőt, állítása szerint tenne azért, hogy újra egy asztalnál ülhessenek négyen.

“Kis ország vagyunk ahhoz, hogy so­káig haragban legyünk. A karrierem során erre én mindig ügyeltem. Kibékíteném őket szívesen, jó lenne, ha lenne rá mód”

– mondta a lapnak Dévényi, aki tudni véli, hogy mi okozhatta a konfliktust Vágó és Rózsa között.

“Volt egy Legyen Ön is Milliomos!, ahová népszerű sztárokat hívtak játszani, köztük engem is. Emlékszem, Rózsa Gyuri játékvezető akart lenni, nem játékos, de a sorsolás úgy hozta, hogy nem az lett. Vágó viszont igen. Ebből lett a konfliktusuk. Aztán volt olyan idő is, amikor Gyuri volt pozícióban a televíziónál, és ő tett keresztbe Vágónak”

– tette hozzá Dévényi Tibi bácsi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik