Szórakozás

A 37 éves Fresh Viki első gyermekét várja

Az 1997-ben alakult és még ma is aktív Fresh együttes barna hajú énekesnője végre a magánéletében is teljesnek éri magát. Egy éve ismerte meg a párját, akivel most közös gyermeküket várják.

A párommal a lehető legjobb pillanatban találkoztunk. Mindketten túl voltunk már egy hosszú és több rövid kapcsolaton, kipróbáltunk mindent, amit csak akartunk. Én túljutottam a sikereim csúcsán, bejártam a világot, nem hiányzott már semmi más, csak egy szerető társ és egy baba. Szerencsésnek mondhatom magam, mert most ezt is megkaptam

– kezdte a Borsnak Fresh Viki, aki babája nyári érkezése előtt még férjhez megy, de az anyaság miatt nem izgul.

Augusztusra várjuk a kicsit, túl vagyok már a terhesség felén, de még mindig alig hiszem el, hogy ez a csoda velünk történik. A barátok sokszor kérdezik, hogy felkészültünk-e már mindenre, de mi azt sem tudjuk, mire kellene készülni, csak sodródunk az eseményekkel és ámulattal figyeljük a testemen történő változást.

A kicsi érkezése biztosan változtat a Fresh életén, hiszen a várandós énekesnő most nem szeretne a munkával foglalkozni.

Andi a zenekari teendők mellett a Zenebutik tévécsatornánál dolgozik, már beszéltünk róla, hogy a jövőben valószínűleg ez lesz számára is az elsődleges fontosságú feladat az éneklés helyett, vagy mellett. Az a helyzet, hogy még nem gondoltam bele, mi lesz a zenekar jövője. Jelenleg nem tudok és nem is akarok mást tervezni, mint a babám érkezését, és az anyai teendőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik