Szórakozás

Alekosz: Éva nélkülem óhajtja tovább folytatni az Édes Életet

Alekosz(960x640).jpg (Array)
Alekosz(960x640).jpg (Array)

Már hosszú ideje állandó szereplői a TV2 realityjének Alekosz és Baukó Éva párosa. Eddig úgy tűnt, hogy barátságuk kikezdhetetlen, de ez most megdőlni látszik. Alekosz csalódottságát nem titkolva, közösségi oldalán jelentette be, hogy szereplőtársa elárulta őt, sőt, eladta a barátságukat.

50.000-forint. Ennyibe kerül Baukó Éva Barátsága. Árulását, nagy csalódással és csalódottsággal fogadtam el, amelyet még csak nem is ő maga közölt velem, hanem az Édes Élet szerkesztőire bízta azt. Éva, nélkülem óhajtja tovább folytatni a szappanoperát, hátat fordítva ezzel a barátságunknak, eldobva, semmibe véve az elmúlt éveket. Csalódtam benned. Erre, nem számítottam

– írta Alekosz a Facebookon, majd bizonyítékként csatolt egy e-mailt, amelyben a műsor szerkesztői visszamondták a vele való forgatást.

Egy kommentelő eközben egy már törtölt bejegyzésre hivatkozva azt állítja, hogy Baukó másként látja a történetet. Azt állítja, Alekosz volt az, aki lemondta a közös forgatásokat azért, hogy egyedül szerepelhessen.

Azt se felejtsük el, hogy nemrégiben mindkét fél új párt talált magának, akiket meg is mutattak közösségi oldalaikon, így az sem kizárt, hogy velük képzelik el a folytatást a realityben is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik