Szórakozás

Bereczki Zoltán nehéz időszakáról mesélt: még a csekkeket sem tudta befizetni

A színész most vágott bele egy építkezésbe, hogy elkészüljön álmai háza. Néhány évvel korábban azonban nem volt ennyire rendben az élete, sem szakmailag, sem anyagilag.

Frissesség kellett, tizenévet eltöltöttem egy műfajban, ami elfáradt. Vagyis inkább bennem fáradt el valami. Úgy éreztem, nem mehetek tovább azon az úton, amin elindultam. A ma­gán­életemben is nagy változás jött, nem volt a régi éle­tem­ben maradásom. A színház felé fordulás tudatos volt, az azonban nem, hogy ebből egy ilyen komoly projekt lesz. Nem tudtam, hogy céget fogunk alapítani a társammal és legjobb barátommal, Ferenczi Orsival

– mesélte a Borsnak Bereczki Zoltán, akinek vállalkozása jelenleg 46 ember megélhetését biztosítja, az üzlet pedig annyira jól megy, hogy csak a hónapban 21 teltházas előadásuk lesz.

A siker azonban nem jött az első pillanattól.

Orsival minden pénzünket befektettük a közös üzletbe. Szó szerint semmink sem maradt, voltak hónapok, amikor a sárga csekkek sorban álltak az asztalon, és arra vártak, hogy épp melyiket tudjuk befizetni. Komolyan nehéz időszak volt az. Nem szégyen, hogy a szüleink adtak kölcsön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik