Tavaly decemberben látott napvilágot a hír, hogy Jaksity Kata és férje 22 év után úgy döntöttek, különválnak. A tévés elmondta, hogy sokan ítélkeznek felette, ráadásul a gyerekei is megsínylik a dolgot, amiért erről pletykálnak, de megvolt az oka, hogy a válás mellett döntött.
A háromgyerekes anyuka a Story magazinnak elmondta: szerepel tervei közt, hogy egyszer majd újra párkapcsolatban éljen, ám jelenleg ez esélytelen.
“Három gyerekkel egyelőre az esélytelenek nyugalmával gondolok arra, hogy egyszer majd új párkapcsolatban éljek, miközben természetesen semmire sem vágyom jobban”
– mondta a Storynak Jaksity Kata.