Szórakozás

Trump igazán szégyellheti magát, hogy Kanye West már nem a barátja

A rapper hétfőn minden olyan bejegyzést törölt a Twitteréről, amiben pozitívan nyilatkozott az amerikai elnökről. Pedig nagy barátok voltak, egy ígéretes kapcsolat ment tönkre, méghozzá azért, mert

West nem elégedett Trump eddigi teljesítményével. 

Főleg a felfüggesztett muszlimellenes rendelet miatt haragudott meg. Tüzetesen végignézte az oldalát, majd minden olyan posztot törölt, ami még arra az időszakra emlékeztette, mikor jóban voltak Trumppal. A TMZ-nek azt mondta, hogy

rendkívülien elszomorítja Trump hivatalban töltött két hete. 

Ez a szakítás már csak azért is érdekes, mert West és Trump decemberben nagy szeretetben vitatták meg a multikulturális kérdéseketKanye West akkor azt írta ki, hogy olyan témák kerültek szóba, mint a tanárok támogatása, a tananyagok modernizálása, az iskolai megfélemlítések, vagy a chicagói bűnmegelőzés. Ja, és azt se felejtsük el, hogy West Trumpra való tekintettel elnapolta a tervét, azaz 2020 helyett csak 2024-ben indulna az amerikai elnökválasztáson, Donald Trump megérdemli azt a 8 évet. Ez mind a múlté, kitörölte a pozitív megszólalásait.

Valószínűleg Kanye West ha tehetné, azt is visszavonná, amikor egy novemberi koncertjén San Joséban közölte a rajongóival, hogy

bár nem szavazott, de ha megtette volna, akkor Donald Trumpra adta volna le a voksát. 

(December végén West egészségügyi problémái miatt lemondta a turnéját.)

Kanye Westet sokáig nem lehetett kizökkenteni, büszkén osztotta meg azt is a választások után, hogy kapott egy saját, dedikált Time-példányt Trumppal a címlapon.

Kanyénak, jó barát vagy, köszönöm, Donald Trump.

czpmkpnweaa4n96-large_trans_nvbqzqnjv4bqnfmsnduvzlzw21_nv8pebs4png1dfqg-8gshe499fea-1nevtelen

Ennek viszont vége, ennyi volt.

Ha Trump nem változtat, eltemetheti ezt a barátságot. Talán még abban reménykedhet, hogy West megenyhül. Nem ez lenne az első eset, hogy a nyilvánosság előtt kioszt valakit, majd később bocsánatot kér. Emlékezzünk csak vissza, mikor Taylor Swiftnek szólt be a 2009-es Video Music Awardson, kikapta Swift kezéből a mikrofont, megmondta a magáét, hogy inkább Beyoncénak kellett volna nyernie. Később azonban kibékültek, West csak akkor rontotta el a viszonyt, mikor az egyik dalszövegében kifejtette, hogy neki és Swiftnek szexelniük kellett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik